Kinyitom a szemem és fáradtan kikelek az ágyból. Ugh! Hogy utálom a reggeleket. Lassan haladok a fürdőszoba felé, szinte már vonszolom magam. Hideg vízzel mosom meg az arcomat, remélve, hogy felébreszt, de mint az várható volt, nem  segít semmit se. Hatalmasat ásítva a tükörre nézek. Fekete karikák éktelenkednek a szemeim alatt, szerencsére már nem olyan sötétek , mint voltak, de még mindig megirigyelné őket egy zombi.
Ez az! - gondolom magamban. - Az ágyam kell nekem!
Megfordulok és az ágyam felé veszem az utam, de mielőtt visszafekhetnék, arcon csap a valóság. Hogy is felejthettem el?! A szoba másik felébe rohanok, ahol a falon a naptáram lóg. Ránézek és már nem is vagyok álmos, egy kis mosoly kúszik az arcomra. "Június 22-e" Mondom ki hangosan is. A nap, amikor Will végre megérkezik a Táborba.
Nagyon hiányzott már. Idejét se tudom mikor láttam utoljára. Hiányzik a hangja, a nevetése, az ölelése.. Persze beszélgettünk ez idő alatt, az Iris üzenetek nagyban megkönnyítették a dolgunkat, de az mégse ugyanolyan, mint szemtől szemben beszélgetni.. vagy a karjai közt lenni.
Azt mondta, 10 körül ér ide és én ott szeretnék lenni, amikor megérkezik. Az első akarok lenni, akit meglát. Ránézek az órámra, hogy megtudjam mennyi ideig kell még várnom, de szerencsére 9.45 mutat.
Gyorsan magamra kapkodom a ruháimat és megmosom a fogam, majd a kilépve a kabinomból a Nagy ház felé futok. Elszaladok néhány táborozó mellett, akik úgy néznek rám mintha valami szörnyeteg lennék, de most először őszintén nem érdekel mit gondolnak rólam. Végre láthatom Willt, és ez az egyetlen dolog ami számít.
- NICO - hallom meg, ahogy valaki a nevemet kiáltja, majd egy erős kar ragad meg és húz oda a mellkasához egy ölelésbe.
- Hey, Deathz Boy - suttogja a fülembe lágy hangon, amit úgy szeretek.
- Sunshine - mondom és egy puszit nyomok az arcára.
Mosolya kiszélesedik és egy fél lépést tesz hátra felé, de csak pont annyira, hogy a szemembe nézhessen. Legalább 10 centit nőtt mióta nem láttam. Még mindig olyan helyes mint volt.
- Istenekre! Úgy hiányoztál! - mondja, miközben végigsimít az arcomon.
- Te is nekem - behunyom a szemem és úgy élvezem ki az érintését.
Olyan jó érzés Willel lenni. Olyan érzés, mintha nem számítana mi fog történni, semmi se állhatna a boldogságom útjába, ha Sunshine velem van. Bármi is legyen Will mindig itt lesz nekem és én mindig ott leszek neki.
- Szeretlek Will Solace - mondom olyan hangosan, hogy meghallja, mielőtt ajkait az enyémre tapasztaná. Most az egyszer örülök az árnyékoknak. Nem akarom, hogy bárki is meglásson minket. Nem azért, mert szégyelleném, ami köztünk van, hanem mert ez a csók túl intenzív. Mindenemet belerakom ebbe a csókba és nem szeretném senki mással megosztani ezt a pillanatot.
- Én is szeretlek Nico di  Angelo - mondja ahogy elhúzódik. Megpuszilja a homlokom, majd megfogja a kezem és összekulcsolja az ujjainkat.
- Apollo kabin? - kérdezem, miközben felkapom a földről a táskáját. Csak bólint egyet és tovább bámul rám.
- Ne is próbálj ellenkezni, én viszem és kész - mosolygok rá, mire kuncogni kezd.
- Jól van, Death Boy - forgatja a szemeit.
- Szóval, milyen volt a suli? - kérdezem. Vállat von.
- Mint minden iskola. Örülök, hogy itt lehetek és végre nyár van. A tél olyan lehangoló volt - változat gyorsan témát. Nem szólok semmit, de tudom, hogy  van valami, ami zavarja.  Később még ki kell kérdeznem.
- Mi a helyzet veled? Milyen volt a Hazellel töltött idő? - Hazel megkért, hogy töltsem vele a Karácsonyt és én így is tettem. Sok időt voltunk együtt, mert nagyon aggódott azóta, hogy hónapokra eltűntem. Közelebb kerültünk egymáshoz. Hazel nagyon gondoskodó és megértő lány.
- Igazán jó. Jó volt egy kis ideig vele lenni - válaszolok, miközben a hetes kabinhoz érünk. Will kinyitja előttünk az ajtót és nem sokkal később Will testvérei már köszöntik is őt.
- Azt hiszem, legközelebb egyenesen a te kabinodba megyünk - suttogja. Beleborzongok ahogy forró lehelete a nyakamat éri. Rám kacsint mielőtt a testvérei felé fordulna, hogy köszönjön nekik.
Egyedül hagy az ajtóban és próbálok lenyugodni, mielőtt az egész arcom vörös színűre váltana.
Lehetetlen vállalkozás volt. Érzem ahogy egyre jobban forrósodik az arcom.
Mi van ezzel a sráccal és miért pirultam el?

I Need My Bed
"Szeretlek, Death Boy."
Újra és újra ez az egy mondat játszódott le a fejemben. Tisztán emlékeszem arra a napra; az ágyamban feküdtem és mennyezetet bámultam, miközben Willen járt az eszem. Emlékszem, arra gondoltam, hogy semmi sem vethet véget a boldogságomnak. Évek óta most voltam a legboldogabb, és most, hogy sikerült ezt elérnem, semmi sem vehette el tőlem.
De mekkorát tévedtem.
Bár visszamehetnék az időben, hogy megváltoztassam a dolgokat és visszaszerezzem Őt...
Azonban már nem tudok rajta változtatni.
Hisz mindenek előtt Hádész fia vagyok.
És arra születtem, hogy szenvedjek.

Light and Darkness

Túljutva az értelmetlen harcokon, bántó szavakon, üres ígéreteken és legyőzött félelmeken, Nico és Will végre együtt vannak.

De boldog lehet Hádész fia végre?

Le tud győzni minden nehézséget Nico, hogy azzal legyen , akit szeret?

Vagy
Talán
A szerelem
Soha nem tart örökké.
Belépve a kabinomba, miután sikeresen összeszedtem magam Will szavai által okozott sokkból, Will-t csukott szemmel az ágyamon feküdve találom meg. Próbálok a lehető leghalkabban bemenni, mivel Will aludt, de a szél becsapja az ajtót, én pedig ijedtemben ugrok egyet.
- Már azt hittem, hogy nem is jössz, hogy elijesztettelek magamtól - mondja kuncogva, miközben kinyitja az egyik szemét.
- Sokkal több kell ennél, hogy megszabadulj tőlem, Sunshine - egy önelégült mosollyal az arcomon ülök le mellé.
- Reméltem is, mert nem szeretném, hogy elhagyj - suttogja, én pedig lehajtom a fejem, hogy egy könnyű csókot nyomjak az ajkaira.
- Menj zuhanyozz le és öltözz át! Van egy meglepetésem számodra, Death Boy - bólintok és elindulok a fürdőszoba felé.
- Olyan gyors leszek, amennyire csak tudok - mondom mielőtt eltűnnék az ajtó mögött.
A zuhany alatt Will-re gondolok. Hogy mi mindent éltünk át együtt. Minden pillanat, amikor veszekedtünk, amikor féltem, amikor rettegtem, amikor rémálmaim voltak most újra megjelenik előttem. Will megváltoztatott. A szomorúságomat boldogságra cserélte, és soha nem leszek képes, hogy ezt viszonyozni tudjam neki. Will megtanította, hogyan legyek boldog újra. Megmutatta, hogy még a legsötétebb és legszomorúbb időkben is meg lehet találni a boldogságot.
Soha nem hittem volna, hogy egyszer találok valakit, aki törődik velem. Valakit, aki átlát majd a magam köré épített falon. Valakit, aki szeret annyira, hogy átjusson rajta és boldoggá tegyen. Valakit, akinek tényleg sikerül ez. De most már elmondhatom, hogy mennyire hálás vagyok, hogy Will belépett az életembe.
Amilyen hamar csak tudok kipattanok a víz alól és egy sima fekete pólót plusz egy nadrágot kapok magamra. Ahogy kijövök a fürdőből nem látok mást, csak sötétséget. A lámpák le vannak kapcsolva és csak a fürdőszobai lámpa világítja be a teret.
- Will? - kérdezem és a szobám felé sétálok. - Sunshine? - mondom ezúttal hangosabban. Will most sem válaszol, a szoba pedig üresnek érződik. A szemem már hozzá is szokott a sötétséghez, így nyugodtan állok neki a barátom keresésének. Nem találom sehol se, ezért úgy döntök kint is szétnézek.
Amint kilépek a kabinom ajtaján egyből leesik az állam. Egy takaró rengeteg párnával a tetején pihen a Hádész ház előtt. Néhány lépést teszek előre és közben azon gondolkozok, hogy tudta Will alig pár perc alatt mindezt megcsinálni.
- Arra gondoltam, talán tetszene, ha együtt néznénk a naplementét - fonja a derekam köré a karjait.
- Jól hangzik - válaszolom mosolyogva és megpuszilom - De mi lesz, ha a több.. - Will félbeszakítja a mondandóm és egy sokkal szenvedélyesebb csókba hív. A megfordul velem világ és olyan közel húzom magamhoz, amennyire csak lehetséges.
- Ne aggódj, megvannak a módszereim - mondja miután elválunk. Megfogja a kezem és a takaró felé hú, majd leülünk rá és a párnák között öleljük egymást.
- Nico - suttogja a fülembe, amitől kiráz a hideg. Felé fordulok, hogy a szemébe nézhessek - Egy ideje már együtt vagyon, és rengeteg mindenen mentünk keresztül.Nagyon sok minden történt az elmúlt hónapokban, ami ráébresztett, hogy mennyire akarlak. Hogy mennyire szükségem van rád. Sokkal jobban, mint bármi másra, Nico di Angelo. Hogy nélküled semmi vagyok. Te egészítesz ki és ahogy irántad érzek, ahh,  el se tudom mondani... Mindegy, a lényeg, amit próbálok elmondani, az az, hogy szeretlek Death Boy. Tudom, hogy mennyit jelent ez a szó, és nem is mondanám ha nem lenne igaz, de az. Szeretlek Nico, és ezen semmi és senki nem tud változtatni.
Lassan jutnak el az agyamig a szavai. Hogy lehetek ilyen szerencsés? Hisz nem mindennapi, hogy látsz egy olyan bájos és gondoskodó fiút, mint Will, aki azt mondja neked, hogy szeret. Ez az egy szó rengeteget jelent nekem és nem értem, hogy tudják az emberek úgy használni, hogy nem is gondolják komolyan. Tudom, hogy szeretem Will, csak soha nem volt alkalmam elmondani neki.
Mostanáig.
- Will, semmi olyat nem tudok mondani, ami felérne azzal, amit Te mondtál nekem, de szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek, Sunshine. Sokkal jobban, mint gondolnád. El se tudom képzelni, mi lenne velem, ha nem jelensz meg az életemben - mondom és úgy csókolom meg, mint még soha ezelőtt. Mindenemet belerakom ebbe a csókba, azt akarom, hogy tudja mennyire szeretem. Azonnal viszonozza csókomat. Mintha csak mi lennénk ezen a világon és semmi más nem számítana. Beletúrok a hajába, ő pedig az ölébe húz. Lihegve és pirultan válunk el, de mindkettőnk arcán egy mosoly terül el.
- Szeretlek Death Boy.
- Szeretlek Sunshine.

VÉGE

I love you Death Boy